|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Felházi Ágnes Judit 1999. október 5.1994 júliusában jött létre a Pro Iuventute szocio-kulturális alapítvány, amely okt. 2-án ünnepelte ötéves évfordulóját. Az ünnepség tisztújító közgyűléssel kezdődött. Az alapítvány elnöke Molnos Lajos, alelnöke Kerekes Sándor. Két fiatal tehetség /Felházi Ágnes és Barta Csilla/ kiállítás-megnyitója következett. Molnos Lajos alapítványi elnök elmondta, hogy elsősorban az ifjúsággal foglalkoznak. Gyermekcsoporjuk van. székházuk ad helyet a Magányosok Klubjának, a Polgári Fórumnak. Az elmúlt öt év alatt szociális téren is volt előrelépés. Sikerült 10 tonna ruhát szétosztani a rászorulóknak. /(horváth): Ötéves a PRO IUVENTUTE. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./2000. november 7.A kolozsvári Unitárius Kollégium nov. 9-12. között első ízben rendezi meg a kollégiumi napokat. Popa Márta igazgató elmondta, hogy a hét éve újraindult a kollégium az általa képviselt lelkiséget mutatja be. A kollégiumi napok keretében tudományos dolgozatok bemutatását, kulturális és sportrendezvényeket, vetélkedőket terveznek. Nov. 9-én az emléktábla-avatás után nyílik Felházi Ágnes véndiák képkiállítása. Az iskolatörténeti kiállítást az Unitárius Kollégium évkönyvének bemutatása előzi meg. Nov. 11-én emlékzarándoklatra indulnak Dévára, Dávid Ferenc raboskodásának helyére. /Szabó Csaba: Hagyományt teremt az Unitárius Kollégium.Megrendezik az I. kollégiumi napokat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2002. november 12.III. Unitárius Kollégiumi Napok néven öt napon át ünnepelhetett Kolozsvár magyarsága. November 6-án Popa Márta igazgatónő és Dr. Szabó Árpád unitárius püspök köszöntő szavai indították a rendezvényt. Felházi Ágnes volt kollégista diák, jelenleg képzőművész hallgató mutatta be saját tárlatát. Máthé Ildikó magyartanár a tavalyi évkönyvet, Fülöp Júlia főszerkesztő a Cipó diáklap 6. számát ismertette. A XI. U osztály bemutatta William Shakespeare: A makrancos hölgy című színdarabját angol nyelven. November 7-én játékos fejtörő, irodalmi kávéház, vetélkedő és a gólyák avatása következett. November 8-án ismertették a diákok tudományos dolgozatait, majd ünnepi versösszeállítást mutattak be, délután városi szintű népdalverseny zajlott, November 9-én Déva vára felé indultak. Gyulafehérváron a székesegyházban Léstyán Ferenc vikárius előadást tartott a templom történetéről. A fiatalok Dévára zarándokoltak, Dávid Ferenc emlékcellájához. November 10-én a fiatalok bemutatták ünnepi műsorukat. /Solymosi Zsolt: Véget értek az Unitárius Kollégiumi Napok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./2003. szeptember 29.Egésznapos ünnepi rendezvénysorozattal emlékeztek meg Torockón a Tóbiás-ház tízéves fennállásáról: a Brassais Véndiák Alapítvány ifjúsági szabadidő központjában egy évtized alatt többezren megfordultak. Egy héttel korábban megnyílt a Székelykő árnyékában című festészeti kiállítás, Kováts Ildikó rajztanár-festőművész képei Torockó mesebeli világát idézték. Ugyanott Felházi Ágnes képzőművészetis diák kiállítása nyílt meg. Többszáz facsemetét ültetett el a Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanári karából álló ünneplők csapata. Szabó Zsolt, a Brassais Véndiák Alapítvány elnöke a ház történetét ismertette. Tíz évvel ezelőtti segítségkérő felhívásukra jelentkezett többek között Tóbiás Károly is, akinek nagyapja Torockóról származott el, ő adta a pénzt a telekre és a házra, nekiláthattak az építkezésnek. Tíz esztendeje ünnepelték a házavatót. Rengeteg programot szerveztek gyerekeknek, felnőtteknek. Szép eredményeket mutathat fel az itteni rajztábor, a néptánctábor, közgazdász hallgatók is évente kijönnek, mintegy 11 ezren látogatnak el ide egy évben. Brassai Sámuel Torockószentgyörgyön született, az utolsó magyar polihisztorként szokás számon tartani, az ő szellemében tevékenykednek. Felolvasták Tóbiás Károly özvegye, Vörös Katalin levelét, majd a Brassai-líceum vezetősége, Kósa Mária igazgató és Sebestyén Éva aligazgató is megosztotta ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. Délután a brassais diákok és véndiákok előadása következett. /Sándor Boglárka Ágnes: Tízéves a torockói Tóbiás-ház. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2004. október 1.Szeptember 30-án ünnepélyesen felavatták Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium új címerét, melyet Felházi Ágnes képzőművész, a kollégium tanára készített. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök beszédében kiemelte, hogy ezzel az avatóval történelmet ír a János Zsigmond Unitárius Kollégium, hiszen sötét évtizedek után születik meg a címer. Popa Márta igazgatónő ünnepélyesen átadta az egyház képviselőinek, valamint az osztályfelelősöknek a címer másolatait. /Szabó Csaba: Címeravató a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Történelmet írtak Kolozsvár legrégibb scholájában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./2005. április 18.Fennállásának tízéves évfordulóját verssel és zenével ünnepelte a torockói Tóbiás Galéria. Hantz Lám Irén bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a galéria célja olyan művek bemutatása, amelyekben tükröződik a torockói táj és az egész Erdélyi Szigethegység. Az érdeklődők ezúttal Deák Alpár, Felházi Ágnes, Ferenczi Béla, Kováts Ildikó és Paskutz László műveit tekinthette meg. A Tóbiás család felajánlotta a galéria névadójának egy festményét. /V. J., K. I.: Tízéves a torockói Tóbiás Éva Galéria. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./2005. április 30.Felházi Ágnes festőművész fotóit állította ki Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban. A fényképezés a hobbija – mondta. /Kiss Bence: Felházi Ágnes árnyjátékai. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./2006. február 13.Felházi Ágnes festészeti kiállítása nyílt meg február 11-én Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Galériában. /Kiállítás megnyitó a Gy. Szabó Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./2006. október 14.Kolozsváron a Korunk Galériában megnyílt Felházi Ágnes nonfiguratív, színekben gazdag festményeinek tárlata. /kb: A föld rácsai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./2007. január 9.Orosházán nyílt meg az Európai Unióhoz csatlakozott Románia első képző- és fotóművészeti tárlata. Az Aradi Fotóklub húsz fényképésze, valamint Felházi Ágnes kolozsvári fiatal festőművész állította ki alkotásait. /Szekernyés Irén: Az EU-s Románia első képző- és fotóművészeti tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./2007. november 30.Felházi Ágnes Judit fiatal kolozsvári festőművész tárlata december 12-ig látogatható Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. December 13-án Deák János nagybányai festőművész kiállítása nyílik. /Rövid hírek. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 30./2009. január 8.Megjelent a kolozsvári Unitárius Kollégium 2007/2008-as évkönyve, felépítésében követi az előző évkönyvek hagyományát. A Felházi Ágnes képzőművész tervezte fedőlap és az első oldalon olvasható Ajánlás ünnepélyessé teszi ezt a kiadványt, ugyanis az iskola fennállásának 450. évfordulójára készült. A kollégium munkaközössége elismerése jeléül dr. Szabó Árpád püspöknek ajánlotta a kötetet, nyugdíjba vonulása alkalmából. Az évkönyvben megtalálhatók az osztálynevelői, tanítói, tanári beszámolók, valamint a Balázs Ferenc Oktatási Tanácsadó Központ munkatársainak beszámolója is. Az évkönyv utolsó fejezete a tanárok és a diákok írásaiból közöl válogatást, amelyek már megjelentek az iskola diáklapjában, a Cipóban, a Szabadság mellékletében, a Bonifáczban vagy a szülők hírlapjában, a Kenyérben. /Máthé Ildikó, magyartanár: Megjelent a János Zsigmond Unitárius Kollégium Évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2009. január 10.Németh Júlia műkritikus több évtizede figyelemmel kíséri a Kolozs megyei tárlatokat. Az éves termést bemutató mostani minden eddigit felülmúl, bizonyítva: Kolozsvár megtartotta nagy mestereinek köszönhető hírnevét, művészeti központ jellegét. A Szentegyház utcai galéria elvesztésével néhány művész, többek között Feszt László munkái idén hiányoznak. A tárlaton látható többek között Gally Katalinnak a kultikus népi faragóművészetből ihletődött munkája, Tosa Szilágyi Katalin látványos kompozíciója, Kováts Ildikó angyala, Kocsis Edit és Lini Enikő festménye, ifj. Starmüller Géza modern Piramisa. Felházi Ágnes Szubjektív táj című festménye egyfajta vallomás is. Sipos László kakasa különleges alkotás, a művész számtalan variációban megfestett szárnyasáról van szó. Szarkasztikusabb hangvétel jellemzi Kőmíves Andor alkotását, Gedeon Zoltán hangulatainak világával lep meg, Nagy Endre míves színvilágával. Ugyanígy színgazdag Dobribán Emil, Tompos Opra Ágota és Lukács Éva. A szobrász Kolozsi Tibor minden évre tartogat egy-egy meglepetést, Visszhang című bronzszobra ezt igazolja. Lőrincz Lehel szintén bronzba fogalmazza művészi elképzeléseit. Különleges hangvételű munka Gergely Zoltán Királyfeje. A grafika, kerámia és textil részleg hasonlóképpen gazdag, így Soó Zöld Margit munkája, Horváth Gyöngyvér a kollográfia műfajában csillogtatta meg tehetségét, míg Székely Géza rézkarcban jeleskedett. Táj a tájban megoldással készült Bordy Margit újszerű táj-képe, a szokásosan biztos teljesítményt nyújtotta Valovits László. Száz művész száznyolcvan alkotása tekinthető meg a hagyományos seregszemlén. /Németh Júlia: Képzőművészeti szalon a minőség jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2009. október 13.Kolozsváron a Korunk Galériában megnyílt Felházi Ágnes festményeinek tárlata. Ígéretes tehetség munkái ezek, mondta Heim András grafikusművész 2006-ban, az előző tárlaton. Véleménye nem változott, erősítette meg Heim András az Unitárius Kollégiumban is tanító képzőművészről. /F. Zs. : Felházi-képek a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2009. október 20.Heim András 2006. októberében, a Korunk Galériában megpillantva Felházi Ágnes, festményeit, érezte, hogy nagyon ígéretes tehetség munkáival találkozott. Azóta eltelt három év, Felházi Ágnes mostani kiállítása ezt megerősítette. Az itt látható „tájak” csakis, kizárólagosan, alkotójuk lelkében léteznek. Az alkotó saját lelkén átszűrve láttatja mindezt. Az 1982-ben született Felházi Ágnes ezen a tárlaton kiforrott művészként jelenik meg. /Heim András: Szubjektív tájélmény. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2013. szeptember 26.Kötelékek – kézfogásokSzínek, helyszínek Az augusztus végi zöld még a nyár tartós ígéretét jelentette, ám az erdők nem egyértelműen mondtak igazat. Vonaton, autóval át a Székelyföldön – különben mindenütt a világban, legalábbis a mi tájainkon ezekben a napokban – hideget-meleget megtapasztal az ember; mint ahogy a „melegünk lett” nem feltétlenül jóra mutat, a sepsiszentgyörgyi vagy csíkszeredai hűvös reggelt vagy a kolozsvári, a budapesti esős napot kísérhetik kellemes élmények, pozitívan-emlékezetes történések. Így voltam én is az elmúlt, jellegzetes átmeneti hetekben. Hideg-meleg. Próbáljon eligazodni az ember. Képektől a tárgyakig – emberekig Cseh Gusztáv gyűjteményes grafikai tárlata most már jó néhány hete elkísér különböző helyszínekre. (Vagy én kísérem őt városról városra?) Ha igaz, a kolozsvári helyszínek és a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház galériája után következhet Székelyudvarhely és Bukarest. Szentgyörgyi jelenésünknek pedig volt egy rendkívül kellemes, újra élményt adó hozadéka: kilátogatás Alsócsernátonba, a Cseh-rokonsághoz, a Haszmann Pál nevét viselő helytörténeti múzeumba. Helytörténeti múzeum? Ezt a minősítést rég kinőtte a Haszmann család bámulatos összefogásában, sokfelé figyelő, körültekintő irányításával működő gyűjtőhely, amely miközben a székelység múltját tárja elsősorban a látogatók elé, jóval tágabb kört mutat be, a legkülönbözőbb ágazatokban. Skanzen, népművészet, ipartörténet (és a Cseh Gusztáv rézkarcai révén: képzőművészet). És aki rokonság vagy régi barátság folytán bebocsáttatást nyer, ismételten, a változatlanul lakásként működő hátsó kúriába és a nagy múzeumi telekkel szemközti új házba, a családtörténet örvendetes alakulásáról is tudomást szerezhet, egyúttal pedig a magyar história emlékei közt szemlélődhet. (Közvetlen nyomait találva a kolozsvári egyetem néprajzos végzettje, a ház ifjú asszonya új tudásának, hagyományőrzéssel összeegyeztetett, táguló érdeklődésének.) Ami ritka öröm: a gyermekek, illetve unokák – a múzeumalapító Haszmann Pál felől nézve dédunokák – nyüzsgése ezeken a portákon. Az egyik öreg traktor (működő múzeumi tárgy) beindításában, a műszaki tájékoztatásban nagy szakértelemmel vett részt az idén első osztályba indult önkéntes tárlatvezetőnk, Bagoly Zalán. Jegyeznem kellett volna mondatait, elektronikusan rögzítenem ábeles beszédét, amely egyenesen az erdélyi irodalomtörténetet idézte, láthatóan-hallhatóan minden betanultság nélkül. Régi és új galériák Augusztustól, a Kolozsvári Magyar Napoktól (de persze sokkal régebbtől) folyamatosan kísérnek, elkísérnek a képek, a falakra aggatottak vagy csak az üres, omladozó szobákban kialakított látványok, ahogy ezt a lerobbant kolozsvári szállodaépület, a New York (Continental) emeleti traktusában néhány napig regisztrálhattuk. Szabó András másfajta szobabelsőt is megörökít, már-már megszállottan, művészi hitellel; az ő különös, míves-munkás grafikái a Korunk Stúdiógalériájában újra és újra felfigyeltetnek a szakmaiság és a vele egyeztetett hangulatteremtés változatlanul-változóan érvényes voltára. Az egyre inkább művelődéstörténeti-művészettörténeti tényként számon tartott előd, az 1973-ban elindított Korunk Galéria kezdeteire adódott alkalmam rátekinteni szeptember közepén, Székelyudvarhelyen. (Ha már Sepsiszentgyörgyre most nem jutottam el, a „Szocrelatív” kiállításra, ahol az Állandó Korunk Galéria Fülöp Antal Andor-festménye is megtekinthető, kölcsönben, most épp Udvarhelyről.) De hogy az átmenetek – normális körülmények közt – lehetségesek, azt éppen a szűkös körülmények közt működő udvarhelyi képtárban, a hetvenes évek végén letétbe helyezett, Korunk tulajdonú munkák közt állapítottam meg, magamban; egy nagy méretű, meglepően színes Jakobovits-kép és egy méretre kicsi Jovián György-festmény emlékeztetett rá, hogy bizony a képzőművészeti értékek nem a születési évszám függvényében „elavultak” vagy „modernek” – hozzánk szólók. Jó volt találkozni a „Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál” elnevezésű rendezvénysorozat keretében a fiatal Felházi Ágnes új festményeivel, abban a kiállítóhelyiségben, amely a közelmúltban a Korunk Galériának többször is teret biztosított. Ráadásul Felházi Ágnes gazdag színvilágú műveire a Korunk ugyancsak felfigyelt már. Külön megjegyzendő, hogy ezúttal az unitáriusok belvárosi tanácsterme egy képzőművészeti tárlat alkalmából zsúfolásig megtelt. Csíkszeredában pedig, mondhatnám, menetközben, bepillanthattam a Petőfi Sándor utcában székelő Új Kriterion Galéria legújabb kiállítási anyagába, a Budapestről érkezett Nádler István és Szikszai Károly remek tárlatába. Egy nagyon igényes sorozat mai állomásáról van szó, a kurátor Részegh Botond és a Bookart Kiadótól támogatott vállalkozás, a legalábbis kettős igazgatónak nevezhető Hajdú Áron szervezésében. Aligha véletlen, hogy erre az Új Kriterion Galériára, amely – valljuk be – az eléggé kicsi Csíkszeredában nem is olyan rég működik, a nagyhírű Bécs figyelt fel; kitűnő minőségű katalógusaikat igénylik, ezekben pedig helyi magyar fiatalok, bukaresti nagymenők (a grafika professzora, Mircia Dumitrescu, a szobrász Aurel Vlad) s a magyar nyelvterülettől nyugatra élő művészek jelennek meg. Meccsek, színek, helyszínek A naiv néző – ha még van ilyen – azt gondolhatná, hogy a futballpályán a meghatározó szín a zöld, mármint a pályát borító gyepszőnyeg színe. Ez nyilván már nagyon régóta nem így van, hiszen a zöld (fehérrel kombinálva) a Fradit jelenti, a lila-fehér az Újpestet, de a lilákon a kolozsvári CFR-t is lehet érteni, mint ahogy az „U”, az úgymond egyetemi csapat fekete-fehér. (Kinek fekete, kinek fehér – vagy inkább piros-sárga-kék, esetleg fordítva sorolva, szív szerint, a román nemzeti színeket.) De hagyjuk az egyesületi csapatokat, kolozsvári nézetben sem az „U”, sem a CFR nem érdemli mostanában az érdeklődést (tapasztalatom szerint a „névrokon” román vasúti társaság sem – Székelyudvarhelytől Kolozsvárig vonaton 9 órát tartott legutóbb az út!!). Természetesen a két országot lázba, illetve az egyik egészét, a másiknak erdélyi kisebb részét letargiába hozó-taszító eseményt, a magyar–román, román–magyar válogatott mérkőzést akarom föleleveníteni. No nem azt a Bölöni László szerint is mindkét oldalról gyenge játékot, amelynek a bukaresti lelátókon és a tévé előtt ülők tanúi lehettek (és amelyben a román csapat volt az egyértelműen jobb, azaz kevésbe gyenge); a „körítés” az, ami feledhetetlen. A nagyobb szégyen ugyanis a randalírozó szurkolóké – a mindenáron verekedni akarók valójában nem érdemlik ezt a nevet – meg a médiáé (és a politikumé), amely az indulatokat messze az átlagos fölé szította. Biztosan azoknak volt-van igaza, akik szerint ez már nem futball, nem sport, hanem nemzetek egymásnak feszülése, kielégülési vágy, végül is szánalmas kompenzáció. Akkor is igaz ez, ha az úgymond művelt Nyugat-Európa pályáin és a körülöttük lévő kocsmákban hasonlók megtörténnek. (Gondoljunk csak a mérkőzésekről kitiltott angol bőrfejűekre.) Nem vagyok nézője az amerikai futballnak, egyelőre nem értem a játékszabályait, jóllehet Bálint unokám, maga is eredményes művelője az óceánon túl köztudottan legsikeresebb sportágnak (országos ifjúsági és felnőtt bajnok ő a pesti Duna-parton), kitartóan magyarázza nekem, hogy igazából mit kellene nézni, látni. Szóval nem tudom még értelmezni, hogy a legutóbbi döntőjüket beharangozó reklámlapon mit jelent a neve mellett a WR – de abban a hitben élek, hogy ők, a játékosok legfeljebb egymást rugdalják, ütik, és a nézők nem szállnak be a pálya melletti „férfias” csihi-puhiba. Ha pedig nem tévedek nagyot, akár azt is kívánhatom, hogy az évtizedek óta reménytelenül küzdő (sokszor még csak nem is küzdő – lásd Bukarest, 2013. szeptember 6.!) magyar labdarúgók adják át a helyüket az amerikai futball helyi művelőinek. Hátha ők több örömet szereznek majd nekünk. Legalább egy-két évtized múlva, amikor Amerika nem csupán a filmművészetből-filmiparból szorítja ki Európát, a saját korábbi sikeres pályáról. Élet vagy halál? A kérdést nem a futballpályáról hozom át, hanem a színházból. A kolozsvári magyar színház stúdiójából, a vendég Mihai Măniuţiu rendezte előadásból. Valószínűleg kevés olyan néző várta az előbemutatót, aki már hallott Johannes von Teplről, az 1351 és 1415 közt Schüttwában, Saazban, majd Prágában élt német reneszánsz költőről. A Világirodalomi Lexikon (1977) elég részletesen ír róla, illetve Der Ackermann aus Böhmen (A csehországi szántóvető) című művéről, a megözvegyült ember kétségbeesett panaszairól, átkairól, vitájáról a megszemélyesített Halállal. „A mű formája új; az olasz humanistáktól eltanult, gazdagon díszített, széles sodrású dikció, amely A csehországi szántóvetőt a német középkor legszebb prózai művévé teszi” – írja a lexikon. Annak a formája pedig, amit a kolozsvári színpadon Măniuţiu adaptációjában láthattunk A földműves és a halál cím alatt, a legteljesebben új és mai, hiszen TV-musical lett belőle. Ez az átváltozás gyanakvóvá teheti az embert, ám csalódásunk a lehető legpozitívabb. Ki gondolta volna, hogy tűz és víz összebékíthető? A rendezőnek és a színészeknek, a tévéshowt eljátszóknak-eltáncolóknak-eléneklőknek ez sikerült. Nem blaszfémia (az eredeti mű és az örök érzelmek meggyalázása) következett be. Megrendítő előadásban volt részünk. Lehet, túlzónak tűnik a kiemelés, számomra mindenesetre olyan színházi élményt jelentett, amilyet az utóbbi években alig egy-két itteni előadás tudott kiváltani. Nagyszínpadon a csúcsnak tudott Ványa bácsi, Andrei Şerban rendezésében, kiváló színészi alakításokkal. Most a stúdióteremben egy fiatal társulat vizsgázott jelesre. Úti könyvek Megőrizve a különírást. Ugyanis nem útikönyvekről akarok beszámolni, hanem önértékű művekről, amelyek utazásokon vagy nyaralónapokon újabban kísértek el. Valójában egyetlen könyvről, a hosszú vonatozást és a csíksomlyói Várdomb panzióbeli néhány szabad órát értelmessé tette, egészen kivételesen. Némi túlzással mégis itt említhetem a két-három balatoni estémet érdekesen kitöltő másik kötetet is, hiszen tulajdonképpen a Putyin börtönében ülő egykori milliomos, várományos ellenzéki politikus, Hodorkovszkij a vele készült interjúkban, Ljudmila Ulickaja itt található leveleiben szintén életről és halálról szól – egy volt birodaloméról, megújítási (gazdasági) kísérletekről, bírósági ítéletekről, arról, amiről hírek, újságcikkek szóltak, és ami ebben a könyvben közvetlenül tárul fel. Nem irodalom, persze, még Ulickaja, a páratlan kortárs orosz regényíró itteni szövegei sem irodalmiak, de a hallgatás-elhallgatás problematikában izgalmas dokumentumhoz jutottam. (Mihail Hodorkovszkij: Harcolok a szabadságért. Írások – Dialógusok – Interjúk. Bp., 2011.) Merem állítani viszont, hogy az utóbbi idők könyv-szenzációja, magyar olvasó számára bizonyosan, Márai Sándor posztumusz könyve, a Hallgatni akartam. Már az felkeltheti az érdeklődést, hogy az Egy polgár vallomásai tervezett harmadik kötetének elkészült fejezetei (1949–1950-ből, Márai nyugati emigrációjából) kerültek kinyomtatásra – de ha szabad ilyet mondani, ennél jóval többről van szó. Márai Sándor arra vállalkozott, hogy a maga írói-politikai (polgári!) hitelével őszintén megvallja, megtörve a hallgatást – erre utal a Hallgatni akartam cím –, hogy valóságosan milyen volt a magyar (és kelet-közép-európai) történelem 1938, Hitler ausztriai bevonulása és a két bécsi döntés, illetve 1944 között, miképpen alakult a demokrácia a Horthy-korszakban – Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról nézve. Magyarország két volt miniszterelnökéről, Bethlen Istvánról és Bárdossy Lászlóról rajzol közelképet, személyes emlékek megidézésével – gondolom, mai józan történészek által igazolható pontossággal, elfogulatlansággal; ugyanígy néz szembe a felvidéki városba érkezett „anyások” (ejtőernyős közhivatalnokok) és öntelt, rosszul nevelt katonatisztek magatartásával. Erdélyi olvasóknak ugyancsak nagyon-nagyon tanulságos szemináriumi alkalom ez a Márai-könyv, javíthatja a demokrácia történelmi és jelenkori állásáról kialakított képünket. Szeptember az iskolakezdés hónapja. Tanulni pedig sosem késő, akkor sem, ha jóval túlléptük az iskolás kort, és inkább a felejtés ellen kellene küzdenünk. KÁNTOR LAJOS Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
